2013. 04. 10.
Az előző bejegyzésemben összefoglaltam, hogy a bitcoin elvileg miért használható fizetőeszközként. Ugyanakkor csak azokat a szükséges feltételeket említettem, melyek önmagukban még nem elégségesek a most használt pénz – akár csak részbeni – kiváltására. Hiszen miért nyergelne át bárki is bitcoinra, ha az csupán ugyanannyit tud, mint a jól bevált pénzünk? Ahhoz olyasmit is nyújtania kell, amit a hagyományos pénz nem tud. Mik tehát ezek a jellemzők?
A válasz megadásához messziről indulok. Úgy néz ki, hogy az orwelli, teljes ellenőrzésen alapuló világnak az ellentéte valósul meg, de egyszerre többféleképpen. Egyrészt ahelyett, hogy egy központi hatalom teljes megfigyeléssel kikényszerítené magánszféránk legapróbb részleteinek felfedését, ezeket mi magunk, önszántunkból tesszük közzé mindenféle közösségi weboldalon. Másrészt – és számunkra most ez az érdekes jelenség – a magánszférájukra finnyás embereket pont az idegesíti, hogy netes forgalmuk megfigyelésével (ami viszonylag könnyen megvalósítható) rengeteg információ deríthető ki róluk. Ha ezt például az aktuális hatalom teszi, akkor így a Nagy Testvérnél is többet tudhat meg nézeteikről, véleményükről, preferenciáikról, érdeklődési körükről, perverzióikról stb. Remélhetőleg a nyugati világban ezzel a hatalom nem él vissza túl gyakran (persze nincsenek illúzióim). Azonban a kínai disszidensnek, az arab tavasz forradalmár bloggerének, az orosz tényfeltáró újságírónak vagy akár a pakisztáni pornórajongónak szó szerint a saját vagy családja élete múlhat a lenyomozhatatlan online kommunikáción.
Erre a problémára több, a netes anonimitást zászlajára tűző projekt indult. Ezek egyike a TOR projekt, aminek alapja egy ingyenesen letölthető szoftver. Ha a TOR használatával netezünk, akkor az egyrészt elvégzi a kimenő és bejövő adatforgalmunk titkosítását, másrészt azt átfolyatja és összekeveri a többi TOR felhasználó adatforgalmával. Végső soron így netes kommunikációnk külső megfigyeléséből semmilyen információ nem nyerhető ki, a megfigyelő számára az csak egy nagy, értelmezhetetlen zagyvaság lesz. Még az sem deríthető fel, hogy melyik weboldalakat látogatjuk meg.
Van azonban a TOR-ban egy másik hatalmas lehetőség is. A segítségével olyan weboldalakat készíthetünk, amelyek mások számára is kizárólag csak TOR használatával, titkosítva érhetőek el, hagyományos böngészőkkel nem. Az ilyen, .onion domain nevű weboldalak lenyomozhatatlanok, azokat nem lehet központilag letiltani. Azt sem lehet kideríteni róluk, hogy tartalmukat melyik szerveren tárolják vagy hogy kik az üzemeltetőik. Ezen oldalak összességét hívják dark webnek, a web sötét oldalának.
Természetesen ha valami lenyomozhatatlan, akkor ezt ki fogják használni olyan emberek is, akik más okból szeretnének a háttérben maradni. Ők a web sötét oldalán, lenyomozhatatlan webáruházakban kínálnak mindenfélét, ami illegális. Ezeken az oldalakon lehet drogot, fegyvert, lopott bankkártya adatokat, hamis okmányokat, gyerekpornót online vásárolni vagy bérgyilkos elérhetőségéhez hozzájutni. A vásárlók számára azonban a szokásos büntetőjogi kockázatokon túl más jellegű kockázatok is felmerülnek: nincs az a fogyasztóvédelmi hatóság, amelyik megvédi őket egy sima átveréstől vagy kikényszeríti a frissen vásárolt hibás Kalasnyikov visszaváltási garanciáját.
Azonban még az ilyen jellegű kockázatokat is lehet csökkenteni. A legnagyobb online piac a sötét weben, a javarészt drogok árusításával foglalkozó Silk Road (selyemút). A kereslet és kézbesíthetőség szempontjából valószínűleg az optimális illegális termék a drog: nagy rá az igény, és csak kis mennyiséget kell belőle kézbesíteni, ami egy sima borítékban is elfér. Az egész úgy működik, mint egy rendes kereskedő oldal. Az eladók és a vevők is regisztrálhatnak. Az eladók fényképet töltenek fel portékájukról, leírást adnak róla. A vevők visszajelzést és értékelést küldhetnek a megvásárolt áruról. Még letéti rendszer is működik a csaló kereskedők kiszűrésére. Aki csak sok jó visszajelzést kapott, megbízható eladótól vásárol, az a pénzéért cserébe minden bizonnyal jó minőségű áruhoz jut hozzá.
2011-ben egy amerikai online pletykaújságban, a Gawkeren cikk jelent meg a Silk Roadról, csupán néhány hónappal annak debütálása után. Ezzel egyrészt Amerika-szerte elterjedt a híre, másrészt szenátorok kezdték verni az asztalt és követelni a Silk Road azonnali bezáratását. Példát akartak statuálni, mégiscsak hatalmas szemérmetlenség ennyire nyíltan drogot árulni, a fennálló jogrendszer arcába röhögni nagy nyilvánosság előtt. Szóval becsületbeli ügy lett belőle. Több ország elit nyomozóhatósága kezdett nagy erőkkel, hatalmas elszántsággal és politikai támogatással dolgozni az ügyön. Az eredmény másfél év alatt: 0. Illetve mégsem, hiszen a nagy hírverés következtében a Silk Road forgalma szárnyalni kezdett.
Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet, hogy a megindult hajtóvadászat ellenére a bűnüldöző szervek annyit sem képesek kideríteni, hogy melyik szerveren található egy bárki számára, nap mint nap elérhető honlap (még ha csak a TOR-on keresztül is), vagy hogy kik az üzemeltetők és az árusok?
Egy drogvásárlás során a lebukás szempontjából az első gyenge pont az eladó és a vevő kapcsolatfelvétele lehetne (ami magában foglalja az eladó hirdetését, és a vevő megrendelését). A TOR használatával a sötét weben keresztül a netes kommunikáció azonban nem csak elméletben lenyomozhatatlan, mint ahogy ezt a Silk Road esete is bizonyítja. A második gyenge pont a pénz útja lehetne. És a bitcoin itt kapcsolódik be a sztoriba: ezeken a piacokon kizárólag bitcoint használnak fizetőeszközként. A bitcoin ugyanis ugyanazt tudja a pénzforgalomban, mint a TOR az adatforgalomban: anonimitást és lenyomozhatatlanságot biztosít.
Lássuk tehát, hogyan zajlanak a gyakorlatban a bitcoinos tranzakciók! A bitcoinos pénzrendszer több szempontból fordított logika szerint működik, mint a megszokott. Egyrészt egy hagyományos banki utalás a legnagyobb titokban zajlik le, legalábbis nem kötik a világ orrára. Ha két számla között tranzakció történik, arról csak a számlák tulajdonosai, és az utalást bonyolító bankok tudnak. A bitcoin esetében viszont egy tranzakció indítása után röviddel az egész világ értesülni fog annak részleteiről, vagyis hogy milyen számú (nyilvános kulcsú) virtuális pénztárcák között mekkora összegben történik utalás. Ha valakinek van hozzá kedve, például itt élőben követheti is a világszerte indított bitcoin tranzakciókat.
Másrészről a banki számlákkal ellentétben, addig, amíg egy virtuális pénztárca tulajdonosa fel nem fedi kilétét, rajta kívül senki sem tudhatja, hogy a pénztárca az övé. Ami pedig a legfontosabb, hogy semmiféle központi hatóság/felügyeleti szerv sem tudja. Virtuális pénztárcákat generáló programot letölthetünk a netről és megkérhetjük, hogy generáljon számunkra egy, tíz vagy száz pénztárcát, erről a műveletről senkinek sem kell beszámolnunk.
És ezzel el is érkeztünk (vagy vissza is jutottunk – ahogy tetszik) a bitcoin talán legnagyobb előnyéhez, a névtelenséghez. A pénztárcák közötti tranzakciók ugyan nyilvánosak, de azt nem lehet tudni, hogy melyik pénztárca kié. Ráadásul bárki tetszőleges számú pénztárcát birtokolhat, tarthatja a vagyonát felaprózva vagy a különböző jellegű tranzakcióknak más-más pénztárcát fenntartva. A bitcoin egyik nagy előnye a hagyományos pénzhez képest, hogy anonim módon lehet birtokolni, abban fizetni vagy fizetséget elfogadni.
Bitcoin vásárlásával többek között arra lehet fogadni, hogy az anonim pénzhasználat iránti, kétség kívül hatalmas és növekvő igényt a jövőben egyre inkább a bitcoin fogja kielégíteni. Ha így lesz, akkor majd a filmbeli bűnözők nem aktatáskányi kézpénzzel fognak fizetni a szovjet utódállamban hagyott nukleáris töltetért, hanem a jóval kényelmesebben és biztonságosabban használható bitcoinnal.
A következő bejegyzésemben a bitcoin további előnyeiről és kockázatairól fogok írni.
A sorozat következő része: A rendszeren kívül
A sorozat előző része: Kitörőben a bitcoin láz 1.
További kapcsolódó bejegyzések: