2014. 11. 11.
Európát újabb recesszió és defláció fenyegeti. Pénzt kéne nyomtatni és a gazdaság vérkeringésébe fecskendezni. Kérdés, hogy ezt milyen mechanizmussal oldjuk meg. Az EKB újabban a TLTRO programmal próbálkozik: hajlandó alacsony kamatra frissen nyomott pénzt adni a bankoknak, ha azok továbbadják, vagyis kihitelezik a reálgazdaságba. Mindez nagyon hasonlít a magyar jegybank növekedési hitelprogramjához. A bankok azonban szerte Európában nincsenek jó bőrben, nem akarnak túl sok új hitelkockázatot felvállalni, közben az aktuális gazdasági környezetben a vállalatok sem tolonganak kölcsönért.
Ha pedig mégis történnek kihelyezések, akkor azokat egy merev, belső banki szabályrendszer alapján hitelképesnek ítélt cégek kapják, végső soron olyanok, akik kellő vagyont tudnak felmutatni biztosítékként. Ők közel sem azonosak a leginkább versenyképesekkel.
Sőt, az EKB a deflációtól való páni félelmében legújabban már belekezdett az eszközvásárlásokba is, követve ezzel az USA jegybankját. A Fed kevésbé tehetetlen intézmény, az új pénz nyomtatásának ezt a módját hosszú időn keresztül végezte. Amerikában éppen most vezetik ki a QE3 programot (Quantitative Easing – mennyiségi lazítás), aminek keretében rengeteg államkötvényt és jelzálog fedezetű értékpapírt vásároltak fel frissen nyomott dollárokból.
Azonban mint korábban kifejtettem, az új pénz főként a gazdagokhoz került, akik azt nem fogyasztásra költötték, hanem megtakarították. Ezért alig jutott el belőle valami a reálgazdaság vérkeringésébe. Elvileg lehetséges lenne, hogy a gazdagok pénzét a bankok kihitelezik, és akkor lehetne belőle fogyasztás, de nem ez történik. Mindenki el van adósodva, nincs már kinek hitelezni. Az új megtakarításokat a bankok inkább tartalékba helyezik, és így végső soron visszakerül megőrzésre a Fed-hez. Habár a program minden bizonnyal hozzájárult a gazdaság stabilizálásához, közben elképesztő mennyiségű pénzt kellett kinyomtatni. Nem lennék meglepve, ha pont a QE-vel ásták volna meg a következő nagy, hatalmas inflációban testet öltő gazdasági felfordulás alapjait.
Sokkal hatékonyabb lenne és jóval kevesebb pénz nyomtatásával elérné a célját a Fed, ha nem a tőkepiacokon vásárolna irdatlan értékben, hanem közvetlenül a reáljavak piacán. Kötvények helyett árukat venne. A jegybank szépen elmegy a pékhez fánkért, a kocsmába sörözni, a fodrászhoz hajat vágatni, és mindezért frissen nyomott pénzzel fizet. Ez lenne az igazi gazdaságösztönzés és munkahelyteremtés, a deflációt pedig elfelejthetjük.
Az elképzelés persze teljesen abszurd, a Fed-nek erre nincs kapacitása, és nem is tudna mit kezdeni a megvásárolt cuccokkal, hiába jobb ötlet a kötvényvásárlásnál. Szerencsére ismerek olyanokat, akik képesek tökéletesen megoldani a feladatot. A lakosság ráér, van kapacitása, és a megvett áruk sem mennének veszendőbe. Adjuk inkább nekik oda azt a pénzt, szépen egyenlően kiosztva. Mivel feltétel nélkül és mindenki részesülne belőle, technikailag olyan lenne, mint egy alapjövedelem, csak frissen nyomott pénzből finanszírozva. Éppen ezért hívhatjuk monetáris alapjövedelemnek. Az emberek legnagyobb része nem gazdag, ezért ők elköltik és nem megtakarítják a lóvét, közben pedig elintézik a gazdaságélénkítést. A válságban jól is jön számukra egy kis extra támogatás, a kinyomtatott pénz túlnyomó része már első körben hasznosulna. Definíciószerűen a versenyképes vállalatoktól vásárolnak, azoktól, akik a leginkább megérdemlik a sikert. A QE3 havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlásait alapul véve havi kb. 260 dolláros monetáris alapjövedelmet kapna minden amerikai a pénznyomtatás időszakában. Valójában közel sem lenne szükség ennyi pénz kiosztására, mivel a QE3-nál sokkal hatékonyabban pörgetné a gazdaságot.
Ha szükséges, a monetáris stimulust a gazdaság beindulása után a költségvetésen keresztül vissza lehet szívni. Tehát az állam a megugró adóbevételeinek egy részét nem költi el, hanem visszaadja a jegybanknak megsemmisítésre.
Minden bizonnyal sokakban ellenérzést kelthet a nyílt pénzajándékozás javaslata, nem szoktuk meg az ilyesmit. Azonban a kötvényvásárlás vagy a bankok ellátása olcsó forrással szintén hatalmas pénzosztás, csak bújtatott formában. Viszont sokkal kevésbé átlátható, hogy ki és milyen mértékben részesül a jóból. Mindkét esetben lecsorog valamennyi pénz a lakossághoz is, hiszen az intézkedések némileg élénkítik a gazdaságot. De az elsőkörös, vagyis a fő haszonélvezők a kötvényvásárlás esetében a gazdagok, a TLTRO esetében a hitelképes (vagyis a gazdag) vállalatok. A jegybankok tehát valójában jelenleg is pénzt osztanak, melyből leginkább egy szűk réteg profitál. A többségnek azonban csak rossz hatásfokkal, töredékében és több áttételen keresztül jelent segítséget. Éppen ez a probléma.
A sorozat következő része: Kétszintű alapjövedelem
A sorozat előző része: Monetáris szocializmus
További kapcsolódó bejegyzések: